„KÖZLEKEDIK A CSALÁD” NÓGRÁD MEGYÉBEN

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2019. június 1-jén rendezte meg Salgótarjánban a „Közlekedik a család” elnevezésű verseny megyei döntőjét.

A megmérettetést, melyen összesen 14 család vett részt, Palkovics Viktor r. alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának ügyvezető elnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. A versenyzők a korábbi évek megmérettetéseihez hasonlóan elméleti tudásukról egy KRESZ és egy elsősegély-nyújtási tesztlap kitöltésével adhattak számot. A családok ifjabb tagjai egy kerékpáros, az idősebbek pedig egy autós ügyességi pályán adtak számot gyakorlati tudásukról. A versenyzőnek mindezen túl elsősegélynyújtás gyakorlati feladatban is össze kellett mérni tudásukat. A rendezvényen a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is képviseltette magát egy feladattal.

A verseny támogatóinak jóvoltából minden résztvevő ajándékkal térhetett haza, az első három helyezett pedig oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át.

A megmérettetésen harmadik helyen a Danyik család, második helyen pedig a Dúzs család végzett. A megyét a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági verseny országos döntőjében – melyet 2019. június 22-én és 23-án rendeznek meg Vas és Zala megyében – a Herencsényi család képviseli.

Vissza