„Közlekedik a család” Győr-Moson-Sopron megyében

A jó hangulatú és izgalmas versenyen a győri Michl család bizonyult a legeredményesebbnek. Az évente megrendezésre kerülő Közlekedik a család elnevezésű vetélkedő, idén nyolcadik alkalommal lett meghirdetve az Országos Rendőr-főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottság által. A versenyen vállalkozó kedvű családok mérhetik össze a közlekedéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudásukat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2019. május 11-én, Győrben tartotta meg a megyei döntőt. Ebben az évben 37 család nevezett a versenyre, közülük többen már visszatérő versenyzők voltak, hiszen már az előző években is részt vettek a megmérettetésen. A már évek óta népszerű vetélkedő elsősorban a biztonságos és balesetmentes közlekedést célozta, és idén is a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára hívta fel a figyelmet.

A résztvevőknek kilenc állomást kellett teljesíteniük a győri Porsche Interautó Kft. Skoda szalonjában kialakított helyszíneken. A családoknak először az elméleti tudásukat kellett megmutatniuk a KRESZ- és bűnmegelőzési tesztlapok kitöltésénél.  Autós- és kerékpáros ügyességi pályák, KRESZ kirakós, „részeg szemüveg”, ezek már mind a versenyzők gyakorlati tudásának bemutatására szolgáló feladatok voltak, amiket jó hangulatban és nagy izgalmak közepette oldottak meg a játékosok. A rendezvényen szolgálati motorkerékpár és gépjármű is kiállításra került az érdeklődők részére, valamint a megyei Bűnmegelőzési Osztály színes programjai is gazdagították a versenyt.

A megyei döntőt végül a győri Michl család nyerte, ők képviselik majd Győr-Moson-Sopron megyét az országos döntőn. A második helyen a Tromposch család, míg a harmadik helyen az Horváth család végzett, mindannyian szintén győriek.

Vissza