„Közlekedik a család” Csongrád megyében

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2019. április 13-án A szegedi Rókusi Tesco parkolójában rendezte meg. A versenyen induló tizenkilenc családnak először KRESZ-tesztet kellett megoldania, majd egy elsősegély előadáson vehettek részt. Ezt követően gyakorlati vetélkedő vette kezdetét, ami két részből tevődött össze. A felnőttek személyautóval vezetéstechnikai pályát, a legfiatalabbak kerékpáros akadálypályát teljesítettek. A megyei selejtezőt a ruzsai Csókási család nyerte, így ők képviselik Csongrád megyét a 2019. június 22-23-i országos döntőn, amelyet Vas és Zala megyében rendeznek meg. A második helyet a zákányszéki Deme család, a harmadikat a szegedi Hajnal család szerezte meg.

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő ebben az évben is iskolai pályázattal egészült ki, miszerint a rendezvény keretén belül nemcsak a családokat, hanem a legtöbb családot delegáló iskolát is díjazza az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A területi versenyünkre az iskolai pályázat keretében Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és AMI 7 családot nevezett. 

A rendezvény különlegessége volt, hogy az érdeklődők a társszervek járműveivel (tűzoltó autó és rendőr motorcsónak) ismerkedhetnek meg, valamint a verseny partnere, a Skoda márkaképviselet legújabb modelljeit állította ki, továbbá a Magyar Vöröskereszt véradó kamionja is a helyszínre érkezett. A véradók között a Skoda márkaképviselet által felajánlott tesztvezetést Kergyó Zoltán nyerte.

Vissza