„Közlekedik a család" Debrecenben

Az országos vetélkedő hajdú-bihar megyei fordulóján 43 család mérte össze tudását.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2018. május 27-én Debrecenben a Baltazár Dezső téren a Debrecen Autóházzal, a Magyar Vöröskere4szt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetével, valamint a Főnix Rendezvényszervező Kht-val közösen rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét.

A megmérettetésen – ahol korosztályokra szabott elméleti és gyakorlati feladatokat kellett teljesíteni - 43 család vett részt. A családtagok a verseny elején közösen KRESZ és elsősegélynyújtási feladatokat oldottak meg.  A felnőttek a közúti forgalomban mutatták meg tudásukat, míg a gyermekek kerékpáros pályán hajtottak végre ügyességi feladatokat.

A versenyen a legeredményesebbnek a debreceni Erdődi család bizonyult, így ők képviselik megyénket a közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A második helyen a Géczi család, míg a harmadik helyen a Szabó család végzett.

Az első három helyezett családot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Debrecen Autóház értékes ajándékokkal jutalmazta.

Az iskolák versenyében a debreceni Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda győzedelmeskedett, ahonnan összesen 12 család vett részt a versenyen.

Vissza