Beszámoló a szekszárdi vetélkedőről

Idén is remek hangulatban, és izgalmas próbatételekkel telt a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő Szekszárdon, amelyen nem csak a versenyzők, de a program többi látogatója is megmérettethette magát.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és szakmai támogató partnerei által életre hívott rendezvényen lehetőség nyílt a rendőr-és tűzoltó járművek szemügyre vételére, a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták az ügyességi feladatokat „részeg szemüvegen” át, és kifaggathatták a rendvédelmi szerveket a munkájuk kapcsán.

A 2018. május 26-án megrendezett területi vetélkedőn azok a családok vehettek részt, akik legalább egy 6-17 év közötti gyermeket nevelnek és az egyik szülő rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A tudáspróba során a kicsik és nagyok KRESZ tesztlapot töltöttek ki, majd a gyerekek kerékpáros és további ügyességi versenyeken bizonyítottak, a szülők pedig gépkocsi vezetéstechnikai pályán, valamint az elsősegélynyújtás területén mutathatták meg rátermettségüket.

A győztes család képviseli megyénket 2018. június 23-24-én az országos döntőn Budapesten, amelynek fődíja egy személygépkocsi. 

 

Helyezések:

1.: Komlósi család (Dunaszentgyörgy)

2.: Hegedűs Család (Szekszárd)

3.: Végh Család (Bogyiszló)

Vissza